A győztes mindent elvisz...

Nem akarok beszélni

a dolgokról, amin átmentünk.

Habár nagyon fáj nekem,

ez már a múlté.

Minden lapomat kijátszottam,

És Te is megtetted ugyanezt.

Nincs már mit mondani,

elfogyott a lap a játékhoz.

A nyertes visz el mindent.

A vesztes jelentéktelen marad.

A diadal mellett,

ez az ő sorsa.

A karjaidban voltam,

azt gondoltam odatartozom.

Azt képzeltem van értelme,

kerítést építenem,

otthont építenem.

Azt gondoltam, ott biztonságban leszek.

De bolond voltam,

hogy szabályosan játszottam.

Az Istenek eldobnak egy dobókockát.

Jéghideg fejjel teszik ezt,

és valaki itt lent,

elveszít valakit aki közel volt hozzá.

A győztes visz el mindent,

a vesztes elbukik.

Egyszerű és tiszta ügy.

Miért panaszkodnom mégis?

De mondd csak, csókol-e úgy,

ahogy én csókoltalak Téged?

Ugyanaz az érzés,

amikor kimondja a neved?

Valahol mélyen belül,

tudnod kell hogy hiányzol nekem.

De mit is mondhatnék,

a szabályoknak engedelmeskedni kell.

A bírók döntenek,

nekünk pedig engedelmeskedni kell.

A műsor szemlélői pedig

mindig csendben maradnak.

A játék már újra megy,

szerelem vagy barátság,

Komoly dolog vagy apróság.

A nyertes visz el mindent.

Nem akarok beszélni,

ha ez elszomorít Téged,

és megértettem,

hogy búcsúzni jöttél.

Bocsánatot kérek,

ha rosszul esik Neked,

hogy feszültnek látsz.

És nincsen önbizalmam sem.

De látod,

A nyertes visz el mindent

A nyertes visz el mindent.....

Márai Sándor: Az emberi jellemről

A legérdekesebb tünemény, mellyel az emberi életben találkozhatunk, az emberi jellem. Semmi nem olyan érdekes, meglepő, kiszámíthatatlan, mint a folyamat, melynek során egy ember elárulja jellembeli sajátságait...

S mert a jellem maga az ember, hasztalan iparkodunk eltitkolni azt: jellemét éppen olyan kevéssé rejtegetheti az ember, mint ahogy testi lényét nem tudja elrejteni semmiféle ködsapka. Ideig-óráig viselhetünk az életben álszakállt és álruhákat, de egy pillanatban lehull rólunk minden jelmez, és megmutatkozik a valóság. Egy mozdulat, egy szó, egy cselekedet végül is elárulja igazi jellemünket: az álarcosbál csak alkalmi lehet. S a találkozás egy jellem valódi sajátságaival a legnagyobb emberi élmény, melyben részünk lehet.

Mindenek előtt tanítsatok a szeretetre, hitre és az emberek, országunk tiszteletére!”

"Ne vegyél nekem dolgokat, amelyekre te hiába vágytál! Ne érezz bűntudatot, ha nem tudsz megadni nekem mindent, amire fáj a fogam. Néha csak azért kérek valamit, hogy lássam, hol a határ.

Add nekem az idődet!

Kérdezd meg, mi történt az iskolában! Beszélgess velem arról, hogy mit gondolok! Érdeklődj afelől, hogyan oldom meg feladataimat! Taníts engem a jóra és mondd el, mi a rossz! Vitassuk meg terveinket! Bátoríts választásaimban! Dicsérj, ha megérdemlem. Terelj jó útra, ha tévedtem.

Higgy nekem, bízz bennem! Irányításoddal jó utat fogok választani. Ha magam mellett tudlak, nem csatlakozom bandákhoz, távol tartom magam az alkoholtól és a drogoktól. Magyarázd meg nekem a gyógyszerhasználat szabályait és figyelmeztess a droghasználat veszélyeire!

Szeress, és hagyd, hogy szeresselek! Szeress akkor is, ha rossz vagyok! Mutasd ki szeretetedet még abban az esetben is, ha nem tetszik neked a viselkedésem!

Bocsáss meg nekem! Fejezd ki megértésedet tévedésemkor! Add értésemre, hogy mindig van esély az újrakezdésre! Engedd meg, hogy tetteimért én vállaljam a felelősséget. Javíts ki, mondd el, ha tévedtem, de sose tedd ezt mások előtt! Kérlek, sose hasonlíts másokhoz, különösen ne a testvéreimhez!

Büntess meg, ha rosszat teszek! Ismerd el, ha jót cselekszem! Ne parancsolj nekem, kérj tőlem! Ez összetartozásunk érzését jelenti számomra. Ha megkérsz valamire, boldogan megteszem majd.

Bánj velem úgy, mint a legjobb barátoddal! Figyelj rám, ha szeretnék megbeszélni veled valamit. Még csak gyerek vagyok, de nekem is vannak gondjaim, aggodalmaim. Tiszteld a bánatomat, fájdalmamat!

Mondd sokszor, hogy szeretsz engem! Erősíts meg abban a tudatban, hogy különleges vagyok és mindig szeretni fogsz, bármi történjen is. Részed vagyok, valami különös dolog, a szerelem teremtett.

Megígérem, hogy megtanulok viselkedni, mondani fogom, hogy ,,bocsáss meg!...kérem szépen!...köszönöm!...sajnálom a történteket!”...szóval mindent, amit elképzeltél, amikor beszélni tanítottál. Mondani fogok majd mást is, például:hogy ,,szeretlek benneteket!”

Tatiosz: Kérdések

Ha tudsz egy szóval úgy fordítani a dolgon, hogy megvilágosodjék a kérdés, akkor mért ködösítessz? Ha tudsz egy mosollyal más arcára mosolyt csalni, akkor mért pártolod a mogorvaságot? Ha tudsz egy kézmozdulattal másokon segíteni, mért tartod karjaidat béna lustaságban? Ha tudsz szeretni, mért várod el, hogy előbb mások szeressenek?

"Az ember egy napon rádöbben arra,

hogy az életben igazán semmi sem fontos.

Sem pénz, sem hatalom, sem előrejutás, csak az,

hogy valaki szeresse őt igazán."

(Goethe)

"Bizonyos koron felül már nem az a fontos, mit mondanak az emberről, hanem hogy ő mit tart saját magáról.

Legbelül, négyszemközt, saját magáról.

Ott, ahol semmiféle ripacskodással, semmilyen ledér mutatvánnyal nem lehet elkendőzni az igazságot.

(Rónay György)"

A szerelemdrog...

A szerelem olyan, mint a kábítószer. Először eufóriába esel, és teljesen átadod magad az érzésnek. Aztán másnap többet akarsz. Még nem váltál függővé, de annyira jólesett az az érzés, hogy azt hiszed, ura tudsz maradni a helyzetnek. Ha két percre eszedbe jut a szeretett lény, hát három órára elfelejted. De aztán szép lassan rászoksz, és teljesen függővé válsz. Ekkor már három óráig gondolsz Rá, és csak két percre tudod elfelejteni. Ha nincs a közeledben, ugyanolyan rosszul érzed magad, mint a drogos, aki nem kapta meg az adagját. És ahogy a drogos képes lopni és megalázni magát, hogy megkapja, amire szüksége van, Te is bármit hajlandó volnál megtenni a szerelmedért.

 A jelen pillanata...

„Mindig mondj igent a jelen pillanatra! Hiszen mi lehetne hiábavalóbb és esztelenebb, mint belső ellenállást tanúsítani azzal szemben, ami már van? Mi lehetne ostobább, mint szembeszegülni magával az élettel, ami most van, és mindig csak most van? Add meg magad annak, ami van! Mondj igent az életre, és meglátod, az hirtelen elkezd érted, s nem pedig ellened működni!”

Eckhart Tolle

 Telefonra várni...

....”Telefonra várni. Egész nap készenlétben lenni, hogy hátha..., várni, várni, várni, várni, várni, várni, örülni, ha összejön, és aztán megint csak várni...

Nem simogatni, amikor felkel. Nem testmeleg hozzábújósan ébredni. Nem csinálni neki reggelit. Háromperces lágytojást. Nem mögélopózni dévajul, amikor fogat mos, és nem lopni újabb perceket egymásnak.

Nem vele élni.

Nem visszabújni paplan alá, megsimogatni a melleit, kisimítani a haját az arcából, és csak nézni. Egyszerűen hogy csak olyan szépen alszik, és milyen hosszúak a szempillái.

Nem nézni, nem kisimítani, nem visszabújni.

Mindig csak menekülni.

Már borzasztóan unom”....

 A pillangó története

"„Egy könyörületes személy, látva hogyan küszködik egy pillangó, hogy kiszabadítsa magát a bábból, segíteni akart neki. Nagyon gyengéden kitágította a szálakat, kialakítva egy kijáratot. A pillangó kiszabadult, kibújt a bábból, bizonytalanul bukdácsolt, de nem tudott repülni. Valamit ez a könyörületes személy nem tudott, és ez az, hogy csak a megszületés, kibújás küszködésén keresztül tudnak annyira megerősödni a szárnyak, hogy repülni lehessen velük. Megrövidített életét a földön töltötte, sose ismerte
meg a szabadságot, sose élt igazán.”
Én úgy mondom, nyitott kézzel szeretni. Ez olyan tapasztalat, ami lassan ért meg bennem, a fájdalom tüzében és a türelem vizében kovácsolódva. Azt tapasztalom, hogy muszáj felszabadítanom azt akit szeretek, mivel ha rákulcsolódok, rácsimpaszkodom, vagy megpróbálom irányítani, azt vesztem el, amit megtartani próbálok.
Ha én megpróbálok megváltoztatni valakit, akit szeretek, mivel úgy érzem, én
tudom milyennek kellene lennie, akkor egy nagyon értékes jogától fosztom
meg. A jogtól, hogy felelősséget vállaljon saját életéért, választásaiért, létformájáért.
Valahányszor ráerőltetem a kívánságomat, akaratomat, vagy megpróbálok hatalmat gyakorolni felette, megfosztom a fejlődés, az érés lehetőségétől, a birtoklási vágyammal korlátozom, keresztezem, és teljesen mindegy milyen jó szándékkal tettem ezt.
Korlátozni és ártani tudok a legkedvesebb óvó cselekvésemmel, és védésem, túlzott figyelmem szavaknál ékesszólóbban tudja mondani a másik személynek: „Te képtelen vagy vigyázni magadra, nekem kell veled törődnöm, vigyáznom rád, mert Te az enyém vagy, én vagyok érted a felelős!”

Ahogy tanulom és gyakorlom, egyre inkább azt tudom mondani annak, akit szeretek:
„Szeretlek téged, értékellek téged, tisztellek, bízom benned, és bízom abban, hogy birtokában vagy, illetve ki tudsz fejleszteni magadban olyan erőt, képességeket, hogy mindazzá válj, ami lehetséges számodra, ha én nem állok az utadban. Annyira szeretlek, hogy teljesen felszabadítalak, hogy egymás mellett sétáljunk örömben, bánatban. Együtt fogok veled érezni ha sírsz, de nem foglak kérni hogy ne sírj.
Törődni fogok a szükségleteiddel, támogatni foglak, de nem tartalak vissza, amikor egyedül tudsz menni.
Mindig készen fogok állni, hogy veled legyek a bánatodban, magányodban, de nem fogom azt elvenni tőled.
Igyekezni fogok, hogy figyeljek szavaidra, azok jelentésére, de nem ígérem, hogy mindig egyet fogok veled érteni.
Néha dühös leszek, és olyankor ezt olyan nyíltan fogom neked megmondani,
hogy ne kelljen különbözőségeink miatt elutasítást, vagy elidegenedést éreznem.
Nem tudok mindig veled lenni, nem hallom meg mindig amit mondasz, mert van, amikor magamra kell figyeljek, magammal kell törődjek, de ilyenkor is olyan őszinte leszek veled, amennyire csak tudok.”

Tanulom, hogy ki tudjam ezt fejezni azoknak, akiket szeretek, akikkel törődök. Akár szavakkal, akár azzal, ahogy létezem másokkal és magammal. Én ezt úgy hívom, hogy nyitott kézzel szeretni. Nem vagyok képes mindig távol tartani a kezem a bábtól, de már egyre jobban megy."

 Összetartozik-e két ember?

Ezt az összetartozást nem az dönti el, hogy miféle veszedelmes drámákat élnek át, nem is a templomi örök hűség Isten előtt - hanem az, hogy minden viszály ellenére a fejlettebb, érzékenyebb lélek felemeli-e boldogtalan, elvadult társát, avagy az húzza le őt a saját poklának színvonalára.
Ha az utóbbi: azonnal válni kell.
Ha az előbbi: maradni, s vállalni minden keserves áldozatot.
Minden út "erkölcsös", amelyik fölfelé vezet.
S "erkölcstelen", ha a mélységbe visz.

Müller Péter

A szenvedély

 „A szenvedély miatt az ember nem tud enni, aludni, dolgozni, megnyugodni. És sokan megijednek tőle, mert amikor megjelenik, összetör minden régit, ami az útjába kerül. Senki nem akarja szétrombolni az életét. Ezért sokan távol tudják tartani maguktól ezt a veszélyt, és képesek fönntartani egy olyan házat, amely belülről már rothad. Ők a tudatosság mérnökei. Mások épp az ellenkezőjét gondolják: gondolkodás nélkül átadják magukat a szenvedélynek, és azt várják tőle, hogy minden problémájukra megoldást nyújtson.”

Paulo Coelho

 Kompromisszum mentesen...

„A szerelemben szó sincs kompromisszumról, ez inkább egyfajta kiteljesedés. Igen, a kapcsolat a "mi" megszületésével jön létre,ami az "én" feladásával jár, de ezt nem úgy éled meg,mintha kompromisszumot kötnél.Attól van egységélményed, hogy a másikban meglátod önmagad.”

Mester Tamás

Döntés előtt...

Bármikor, ha nagyon fontos döntés előtt állunk,

a legjobb a megérzéseinkre és az indulatainkra hallgatni,

mert az észérvek általában megpróbálnak eltántorítani

minket az álmainktól, mondván, hogy még nem jött el az idő.

Az ésszerűség fél a vereségtől,

az ösztönösség viszont élvezi az életet és a kihívásait.

Paulo Coelho

Szabédi László: Álmoddal mértél

Te bennem szörnyeteget látsz, én benned

nem akarok látni inkvizítort;

szüntesd meg ezt az öngyilkos küzdelmet,

mely téged már könnyekig sodort.

Nem titkolom, hogy gyengébb vagyok annál,

kit vak bizalmad remélt támaszul,

és nem szeretném, ha vaknak maradnál,

s nem látnád: szegény fejem rád szorul.

Hát láss olyannak, amilyen valóban

vagyok. Nem én hazudtam, ha szemed

csak a részt látta bennem, és a jóban,

mely részem, ismerni vélt engemet.

Álmoddal mértél; én az álmodónak

mit mondhatok? Ne légy a börtönöm!

Csalódtál, de ne tarts engem csalónak,

amiért álmaidhoz nincs közöm.

Én nem dicsérem frivolan a szennyet,

mely negyven éven át hozzám tapadt,

a szenvedést se dicsérem, de szenvedj,

ha társamul kötelezted magad.

Nem biztatlak, hogy próbáld letagadni

vétkeim, nem mondom, hogy ne perelj,

de csak egészen tudom magam adni,

fogadj mindenestől egészen el.

Ne mérj az álmaidhoz: kevesebbnek

mutatják azt, ami több, mert egész;

ítélő szavaid téged sebeznek,

ha eszményednél törpöbbnek ítélsz.

láss kegyetlenül, de lásd meg merészen

a világot is, amely alakít,

és magadénak fogadj el egészen,

azzal együtt, mi tőlem elszakít. . .

Én a világnak élek, ne szakíts ki

belőle jöjj, járj együtt velem,

gyötrődjünk együtt, így fog meggyógyítni

mindkettőt az orvos gyötrelem.

Amíg javíthat per és szidalom,

perelj és szidj, nem vész kárba a bánat, -

de megmásíthatatlan múltamon

őrködjék hallgatás és bűnbocsánat. 

  Garai Gábor:

Fölötted egy csillag

Mert nem egyszerre járja át
a boldogság a testet:
előbb csak a tekinteted
száll a tárgyakra vissza,
s derengő emlékeidet
kezded megint szeretni.
Aztán a puszta levegőt
zamatosabbnak érzed,
s hosszan, türelmesen figyelsz
mások nehéz szavára;
utóbb, ha egymagad vagy is,
nem csak magadra gondolsz,
s rövidülnek bár napjaid -
a jövővel beszélgetsz.
S lassan otthon érzed magad
szerveid vadonában,
felejted beteg csontjaid -
életed végtelenség.
Megállsz a földön, rengeted -
nem fordul ki alólad;
és egy jószóra fölrepülsz
a villogó egekbe.

Pedig nem történt semmi más,
csak a rend helyrezökkent:
kerengtél árván, céltalan
a gomolygó sötétben,
s fölötted egy csillag kigyúlt -
nyíló arany pupilla -,
beragyogta a létezés
megtestesült csodáit;
lombokból lugast kerített
a füstös városoknak,
kicsalt egy röppenő mosolyt
a csüggedt emberekből;
elhívta tévelygő szived
az úttalan utakról,
testvéreire mutatott
a vad testvértelennek;
s mert másban lelsz magadra csak
- értette ő a titkod -,
most benned él, s te benne élsz,
egybe-szőtt csillag-ábra;
s tudod, már többé nem hagy el
tündöklő tisztasága

Tatiosz: A szeretetről Kalimonaszna

 

Mások szeretete feléd tart észrevétlen hömpölygéssel. Ne siettesd jöttét, ami személyesen a tiéd, rád talál. Várd nyitott szívvel, egész sorsoddal, egész életeddel.
A szeretet hangja muzsika: ajándék a léleknek, felüdülés a szellemnek, megkönnyebbedés a szívnek. Ez a szó: szeretet - élettel teli valóság segít feloldani és feloldódni; megérteni és megértetni; megtartani és elengedni.
Ha meggondolod, melyik földi jelenség áll közelebb hozzád, a Nap, a Hold, a csillagok, a kő, a fa, a fűszál, vagy egy ember - egyképpen tudsz válaszolni rá: embernek csak ember lehet társa.
A Nap fénytengere felnyitja szemeidet; a Hold ragyogása pihenőre int; a pislákoló csillagok terelnek éjjeli utadon; a kő szilárdsága példát mutat az akarat hajlíthatatlanságára. A fa hűs árnyékában felüdülhetsz, és életed dolgai megkönnyebbednek. Egyetlen fűszál is bizonyság az élet körforgására: kizöldell, szárba szökken, elhalványul, megfonnyad, végül lehanyatlik. Ezt teszi velünk is az idő: felmagasztosít, majd porba dönt.
A Föld eme jelenségeit akár felruházhatnád emberi tulajdonságokkal is, hisz az ember képes tündökölni, akár a Nap, s ragyogni, miként a Hold az éj sötétjében. Képes szárnyalni csillagléptékben, s kitartani hittel a kő szilárdságához mérten. Képes a nyugalom békéjét árasztani, akár a fa törzse, koronája és levelei teszik ezt méltósággal és alázattal. Képes születni, növekedni, kiteljesedni, megfakulni és kihunyni, majd mindent újra kezdeni.
Mért képes mindezekre?
Mert ember. És az ember hatalmas erővel egyesíti magában a természet földi jelenségeit a világmindenség távoli fényeivel.
Mi volna hát csodálatosabb az embernél? Ő az élet - s az életnél semmi sem csodálatosabb.
Ő a Nap, a Hold, a csillagok, a kő, a fa, a fűszál egyszemélyben; és mégis több náluk - mert szeretni képes.
Az ember szeretetre született.
Ugyan mit kezdenél a fénylő Nappal, a ragyogó Holddal, a csillagok káprázatával, a kő hajlíthatatlanságával, a fa hűs árnyával és a fűszál élni tudásával a szeretet nélkül?
Kevés ha csak aszerint tudsz élni, amit tőlük tanultál. Felőlük megsejtheted, miben áll az élet; annyi bölcsességet táplálnak beléd, amennyi emberi fejbe csak beleférhet. De egyet, egyetlenegyet nélkülük kell megtalálnod: a szeretet útját.
Mert egyedül az ember képes szeretni és szeretetet elfogadni. A szeretet elfogadás épp oly nagy képesség, mint a szeretni tudás. Annak, aki szeret, tulajdona az egész világ: a Nap, a Hold, a csillagok, a kő, a fa, a fűszál.
A szeretet által előtűnik a fejben a gondolat, beteljesedik az alkotás, termékennyé lesz az akarat, és megvilágosodik az út, amelyet az élet neked szánt.

Ha az éjszaka véget ér, de még napkelte előtt,

Ölelj át, vigyázz rám, mint soha azelőtt

Ha hallgatsz, én is hallgatok,

nézlek, s beszívom illatod

Ha beszélsz, iszom szavaid,

figyelem ajkad és kezed mozdulatait.

Ha hozzádbújok, veled biztonságban vagyok

Ha szeretsz, nem kell úgy tennem, mint a nagyok;

lehetek az, aki vagyok

/Luna Piena/

Garai Gábor – Töredékek a szomorúságról

Tudtam, mindig: gyilkol a gyávaság.

De hogy én is áldozatául essem,

nem hittem volna.

Átúsztam kietlen

szerelmek hínáros gyalázatát,

s feltétel nélkül kiadtam magam

a késnek, mit tisztának véltem egykor...

Most lassú vérem a földre pereg, hol

saját szennyemben fekszem oktalan.

Szabó Lőrinc: Gyönge szív 
 

- Ne várd be! Hit és vágy gyanús!
Mért holnap? Ma, ha kell!
Elhagy úgyis a nő, a barát,
jobb, ha te hagyod el! -
Így oktat, biztat erőre
az erőtlen szív dacosan
s eldobja, sírva, előre,
azt is, amije van,
és mint maga tolvaja, koldus,
hogy élhessen legalább,
tékozló gőgje e gyilkos
vigasszal védi magát:
- Készülj a rosszra, ne várj soha mást,
különben nem bírod el;
szakítsd, ami szakadni akar,
mást úgysem érdemel! -

Holnap, gonosz angyal, a boldog
remény fátylaiba
hiába rejtezel, átlát
naiv álmaidon a ma!
Ha csak ára volna a késő
örömnek a rettegés,
azt mondanám szívemnek:
tűrj és várj, bármi nehéz;
de büszke gyöngeségem
nem hihet semminek,
ezért dúdolom egyre
bolond énekemet:
- Szakítsd, ami szakadni akar,
mást úgysem érdemel;
hagyd el, aki ma még szeret,
különben ő hagy el!

 Már újra van virág.

 Gyöngécske, hófehér.

Parányi, reszkető,

de elmegy már a tél.

Deres kövek közül

kibújt az új remény,

piciny hajnalharang

gyötrelmek éjjelén.

Fagyos hetek után

jött, mint a gyógyulás.

Azt mondja: lesz öröm,

lehet megújulás.

Lélek, ne csüggedezz!

Hallgass el, rút panasz!

Él még a szeretet.

Van Isten. Lesz tavasz.

 Kamarás Klára: Négyszemközt

Tudod... Az élet így is, úgy is...

Ki ne mondd...!

Csak szép legyen az út,

és mind bolond,

aki előre kesereg

s azt várja, mikor jön a förgeteg...

mely végleg elsodor...

Most kimondom: temet.

Múlttá tesz minden küzdést, életet.

Megyünk... Megyünk a közös cél felé,

virágok, hantok, koszorúk közé...

Addig talán még lesz néhány tavasz

másnak... s nekünk is, majdnem az.

Ezer göröngyben

botlik meg a láb,

de a kék madár dalol valahol...

Te hallod még?

" - Tovább! Tovább!"

Remény? Hát persze:

Mindig van remény,

míg tart az út,

pedig végül mindenki odajut...

tudjuk, hogy nem számít hova

visz el a szentmihály-lova...

csak míg a saját lábunkon megyünk,

addig fontos: "hogyan?".

Botladozunk és vándorlunk tovább

egy kicsit sírva, kicsit boldogan... 

Kisfaludy György – Élet himnusza

A Föld vagyok én, a Végtelen,
az Óceán, szárnyaló Értelem.
Kezem a csillagokba ér,
s nem teszek semmit mindezért.

Az Ég, a Szél, a Fény vagyok.
Én vagyok Istened, s angyalod.

Én vagyok benned minden őserő,
vágy, szerelem, mindent elnyelő
akarat, csodák, minden alkotás,
bosszú, gonoszság, és megalkuvás.

Minden viruló parány önvaló,
a múltnak árnya, s jövőbe szárnyaló.
Jelenek szerelme, teremtő ölelés,
herék tüze, életnedv, öled és fogant gyümölcse,
színes lepkeszárny,
libbenő szellő és gonosz árny.

Viharnak villáma én vagyok,
Apám a Nap és anyám a csillagok.
Úgy lettek egy, hogy minden ér, patak,
folyó és minden vad folyam
már régen én voltam, én, magam.

Én vagyok te és te vagy én.
Mi vagyunk Krisztus az Olajfák hegyén.
Öröklét vagyunk és sosem pusztulás,
időknek tükre s irdatlan szárnyalás.

Bennünk vibrál múltnak rezdülése,
mi vagyunk asszonyunk ölelése.
És mi vagyunk minden rút is,
a szép, lépteink vezető út is.

Mi vagyunk állatok, fák, ti vagy én,
Anyagkáprázat az idők tengerén.

A Föld vagyok én, mi eltakar,
cigány vagyok, zsidó és magyar.
Palesztin vagyok, s elűzött indián,
kurd, afgán, néger vagy ausztrálián.

Kis kínai vagyok minden tank előtt,
én vagyok az is, kit törvényed lelőtt.

Hit vagyok szívedben és éledő remény,
szeretet, örömtánc, és zengő költemény.
Aszály után az első csepp eső.
Madárfióka, a kezedben verdeső.

Jézusnak teste, a szádban a kenyér.
Szeretet nélkül az életed, mit ér?
Én voltam veled minden vad csatán.
Kit dicsérsz helyettem lelki sarlatán?
Érett gyümölcsnek íze én vagyok,
végső bajodban reményt én adok.

Szeresd kedvesed és az ölelést,
gyönyör és minden pezsdülés
hozzám zengi az élet himnuszát.
Hisz én csináltam énalkotta szád.

Belőlem, bennem, rajtam, általam
mindenben Isten, Allah, Bráhma van.
Hiába miriád és százezernyi nép,
e perc olyan, mint a milliónyi év.
Én vagyok bölcsőd és a sírodon a rög,
egyek vagyunk s bennünk a lét örök.

Szülőid ölére én alkottalak,
léted kezdetén, csupa tiszta lap.
Megéled, alkotod, gyűröd, mocskolod.
Kétkedsz, vagy a hit vezet,
ott te hallgatsz és te ítélsz magadról újabb életet.
A Szeretet vezessen fiam! Ég veled.

Baranyi Ferenc

Fogadom...

Kíméletlenségemmel becsüllek én -
olykor gyilkol a simogatás

Fogadom, hogy bántani mindig igazságtalanul igyekezlek,
mert igazságos bántást nem ismer az őszinteség.
fogadom: úgy ütlek meg én, hogy fájjon erősen,
mert szép missziója az ütésnek, hogy fájdalmat okozzon.
Fogadom: gátat nem vetek én az agyamban rohanó vérnek,
midőn szoknyát lebbentve a szél lányok felé lök,
nehogy a nosztalgiává sokasodó apró lemondások
alattomos bujtogatásaival ellened fordítson a visszafogottság.
Fogadom, hogy sorsod plüssébe rajzszöget csempészek én,
hogy minden lélekhájasító ernyedésből felhessentselek,
s a konszolidáltság marasztalóan kellemes sírboltjából
kemény életre trombitáljalak.
Fogadom hogy gyűlölni is foglak,
fogadom hogy határtalan önzéssel tüntetlek ki,
mert csak a nagy szerelem bírja el az önzést,
fogadom, hogy csúnyán hagylak el majd,
mert szépen búcsúzni csak ismerőssé hullt szeretők
egykedvűsége képes.
és fogadom: legigazabb vágyam, hogy sose hagyjalak el,
hogy veled végre magammá lehessek,
és nem fogadom, hogy iszonyúan szeretlek.

Garai Gábor - Bizalom

S ha százszor is becsapnak, és ezerszer
csalódom abban, kinek szívemet,
mint álmából a rózsát, kitakartam,
s ha épp az árul el, kit életemmel
fedeztem én,
s ha tulajdon fiam
tagad meg,
és ha nem harminc ezüstért,
de egy rongy garasért adnak el engem
barátaim,
s ha megcsal a reménység,
s ha kudarcaim térdre kényszerítnek,
és elátkozom már, hogy megszülettem,
s ha csak a bosszút hizlalja a hála
híveimben,
s ha rágalom kerít be,-
akkor se mondom, hogy nem érdemes!

Akkor se mondom, hogy nem érdemes
hinni az emberben, akkor se mondom,
hogy megélek magam is, néptelen
magányban, mert irgalmatlan az élet.

De csöndes szóval, eltűnődve mondom:
bizalmam sarkig kitárult kapu,
nem verhet rá lakatot a gyanú;

ki-be jár rajta bárki szabadon.
Egy besurrant csaló tiszteletére
nem állítok őrséget tíz igaznak!

Kit tegnap itt a gyöngeség bemocskolt,
megtisztálkodva ma betérhet újból;
ki kétélű késsel jött ide ma,
köszönthet holnap tiszta öleléssel!

Nem, nem a langy irgalmat hirdetem.
Nem hirdetek bocsánatot a rossznak,
kegyelmet a hazugnak,
nem tudok
mentséget a könnyes képmutatásra,
s az öngyilkos szenvelgést gyűlölöm,
akár a nyers önzés orvtámadását.

De hirdetem, hogy bűneink mulandók!
Mint a mamut és az ősgyík, a múltba
porlad a gyűlölet és a gyanakvás;
dühünk lehűl,
csak szerelmünk örök.

S halandó gyarlóságai között
csupán maga az ember halhatatlan.
Kérlelhetetlen gyötrelmei ellen
irgalmas vára bizalomból épül;
s az önmagával vívott küzdelemben
csak jósága szolgálhat menedékül