Napjaink egyik legfontosabb feladatának kell tekintsük a hazai és nemzetközi szenvedélybeteg kérdést, hisz a világ olyan tendenciát mutat, melynek végeredménye egy lelki-, és szenvedélybeteg társadalom.
Kerezsi Klára könyvében olvastam az alábbiakat: „ „Az otthon hidege” címmel jelent meg néhány hete egy riport. Talán még soha nem sikerült zsurnalisztának ennyire telibe találnia azt az égbekiáltó ellentmondást amely közhelyes vágyaink „meleg családi légköre”, és a magyar gyermekek tízezreinek mindennapos tapasztalata között feszül. „
Az állami gondozott gyermekek, már tíz évvel ezelőtt is három szóval, a veréssel, a pénzzel, és az alkohollal jelezték, hogy mit jelent számukra a család. Ma tömeges méretű családi működési zavart jelez a veszélyeztetett kiskorúak számának folyamatos növekedése. Gyermekkorúak tízezreinek napi tapasztalata a testi fenyítés vagy a szülői gondozás hiánya. Egyre gyakrabban látni kolduló gyereket az utcán, növekszik a gyermekbűnözés és a gyermekprostitúció. Ezzel együtt, megfigyelhető, hogy, egyre fiatalabb korban nyúlnak a gyerekek a kábító, függést okozó szerek után.
A legtöbb ember menekül Önmaga elől, ahelyett, hogy örülnénk az életadta lehetőségeinknek, ahelyett, hogy kihasználnánk ezeket, felületes időtöltést, szórakozást keresünk. Jelen világunkban szinte lehetetlen mentesnek maradni a szenvedélyektől, hisz mindig a legjobbak, legelsők akarunk lenni – éppen csak abban különbözünk, hogy a szenvedélyek melyik fajtája ragad el Bennünket, az engedélyezett vagy a tiltott. Minden függőség mögött kielégítetlen vágy feszül: máshol akarunk lenni, mint ahol tartunk az életutunkon, de tenni érte már nem vagyunk képesek. Észrevétlen csúszással történik az az átmenet, amikor a szokásból rászokás, a valamivel élésből visszaélés lesz, csak akkor ébredünk fel, amikor már rég késő. A szenvedély szó a szenvedéssel áll rokonságban, és bizony maga is egyfajta betegség. Az ember önmagát betegíti meg, az teszi beteggé, hogy nem tudja, ki ő, honnan jött, hová tart, hol a helye a világban. Aki ezekre meggyőző választ tud adni, az már immunis a szenvedélybetegségekre, neki már nem kell az énválságban lévő emberek menedékéhez folyamodnia.
Minden olyan folyamatot szenvedélynek tekinthetünk, amellyel szemben tehetetlenek vagyunk. Ha olyasmit teszünk, amit igazából nem is akarunk, vagy ami ellentétben áll az eredeti elképzeléseinkkel, akkor a viselkedésünk egyre kényszeresebb vonásokat vesz fel, akkor bizony már a szenvedély uralkodik rajtunk. A szenvedély biztos ismertetőjele az, ha ez a dolog hazudozásra, elhallgatásra, csúsztatásra vesz rá, úgy is mondhatnám: szenvedély az, ami hazugságra késztet. Minden olyan dolog, amit nem akarok feladni, illetve már nem is tudok feladni, hisz függök tőle, a szenvedély meglétére, kapcsára utal. A szenvedély elvon Bennünket önmagunktól, jótékony fátylat borít az érzelmeinkre, és idővel egyre erősödő belső érzéketlenséghez vezet. Meg kell látnunk, nem ez a megoldás és rá kell vezessük gyermekeinket is a helyes útra. Hisz egyszer aztán választanunk, választaniuk kell, különben tönkremegyünk.
