Szabédi László: Álmoddal mértél

Te bennem szörnyeteget látsz, én benned

nem akarok látni inkvizítort;

szüntesd meg ezt az öngyilkos küzdelmet,

mely téged már könnyekig sodort.

Nem titkolom, hogy gyengébb vagyok annál,

kit vak bizalmad remélt támaszul,

és nem szeretném, ha vaknak maradnál,

s nem látnád: szegény fejem rád szorul.

Hát láss olyannak, amilyen valóban

vagyok. Nem én hazudtam, ha szemed

csak a részt látta bennem, és a jóban,

mely részem, ismerni vélt engemet.

Álmoddal mértél; én az álmodónak

mit mondhatok? Ne légy a börtönöm!

Csalódtál, de ne tarts engem csalónak,

amiért álmaidhoz nincs közöm.

Én nem dicsérem frivolan a szennyet,

mely negyven éven át hozzám tapadt,

a szenvedést se dicsérem, de szenvedj,

ha társamul kötelezted magad.

Nem biztatlak, hogy próbáld letagadni

vétkeim, nem mondom, hogy ne perelj,

de csak egészen tudom magam adni,

fogadj mindenestől egészen el.

Ne mérj az álmaidhoz: kevesebbnek

mutatják azt, ami több, mert egész;

ítélő szavaid téged sebeznek,

ha eszményednél törpöbbnek ítélsz.

láss kegyetlenül, de lásd meg merészen

a világot is, amely alakít,

és magadénak fogadj el egészen,

azzal együtt, mi tőlem elszakít. . .

Én a világnak élek, ne szakíts ki

belőle jöjj, járj együtt velem,

gyötrődjünk együtt, így fog meggyógyítni

mindkettőt az orvos gyötrelem.

Amíg javíthat per és szidalom,

perelj és szidj, nem vész kárba a bánat, -

de megmásíthatatlan múltamon

őrködjék hallgatás és bűnbocsánat.