A Bizalom....

Az ember könnyen megjegyzi, ki bántotta meg. Sokkal nehezebb - és sokkal szeretettelibb - azt felidézni, mit tanult abból, hogy túlélte ezt a bántást és hogy továbblépett.

Stephanie Dowrick 

"Megvallhatjuk titkunkat egy másik embernek, de lehetetlen, hogy áttöltsük lelkébe saját benső világunkat, ami az elbeszélt tényeket, szavakat, cselekedeteket alakította; így e lényeges ismeret hiányában, még bizalmasaink is egészen másként fogják vallomásunkat értelmezni, mint ahogyan mi megéltük. Nyíltságunk csak annak értékes, aki beéri a puszta tények ismeretével, de aki a legmélyebb értelmünkbe akar behatolni, annak a legigazabb titok is csaknem annyira megtévesztő, mint a hazugság.”

(Gustave Thibon: Jákob lajtorjája)

Rámtaláltak ezek a sorok, feküdtek előttem és olyan méltósággal léptek a tudatomba, lettek vezérlő gondolataim, mint talán soha semmi.... Hányszor találkozunk életünkben olyan helyzettel, amikor többet adunk Magunkból, amikor felértékelünk valakit és a titkaink tudójává emeljük Őt! Micsoda csodálat és micsoda csalódás.... mert ha kiadják titkunkat, csak saját magunkban, csak a saját ítélőképességünkben csalódunk, csalódhatunk! A titok, már nem is titok és rajtunk a bélyeg, ha ellenünk fordítják legbensőnket... de lássuk be, ezek tényleg csak puszta tények, semmi nincs a tettekben, szavakban, csak akkor, ha azok mögött saját magunk állunk... sőt ahány helyzet, annyi fajta reakció létezik részünkről is. Ha magunk vagyunk a bizalom, senki sem fog becsapni. S nem azért, mert isteni auránk bűnbánat gyakorlására ösztönzi a tolvajt. Amikor magunk vagyunk a Bizalom, eltűnnek a korlátok. Ha pedig mégis becsapnak, mondd, mi történik? Semmi. Mi azok vagyunk, akik vagyunk? Igen. Hát akkor? A kincset úgysem tudják elvinni Tőlünk, hisz a kincs, Bennünk van, sőt a kincs, Mi Magunk vagyunk!